2009. március 30., hétfő

Tiszakürt alakítása


Juniperus sabine:
Faiskolából való növény.
Eddig nemigazán tudtam mit kezdeni vele, de a hétvégén "jött" egy kis ihlet.

Ilyen volt:

Ilyen lett:

Kicsit csalóka a kép a fölső két ág is inkább vízszintesebb.




2009. március 25., szerda

Végre rávettem magam és "kicsit" átszabtam a szilt.
A légbujtást inkább mellőztem. Azt amit levágtam róla felapróztam és megpróbálom gyökereztetni. Ha csak néhány megered már örülni fogok. Egy részét rögtön földbe dugtam a többit először csak vízbe rakom aztán majd folyamatosan töltöm fel földdel.
Kíváncsi vagyok melyik technikával leszek szerencsésebb..
Szóval ilyen lett:

Készítettem pár képet ma:

A törpe nyír most így néz ki:



Duzzadnak a rügyek, aminek nagyon örülök. Úgy tűnik nem fagyott el.



Még egy kép, amit a lonc gyökérzetéről készítettem.


2009. március 24., kedd

Ulmus elegantis Jaqueline Hiller (törpe szil)

Ez is faiskolából való. Eddig nemigazán mertem drasztikusan hozzányúlni, vártam vele egy évet (lehet, hogy elvesztegettem..)! Viszont most elszántam magam rá.. :) Aztán majd kiderül, hogy mi is lesz belőle. Mivel aránylag magas a törzsvastagsághoz képest így valószínűleg a piros vonalnál fogom "kettévágni". Így a magasság:törzsvastagság arány kedvezőbb lesz.
A fa feleakkora lesz, gondolom erőteljesen fog majd hozni oldalhajtásokat (ezt arra alapozom, hogy tavaly tavasszal is sok volt), amik közül némelyiket meghagyom, hogy a még csupasz törzset is lefedjék az oldalágak.


2009. március 23., hétfő

Crataegus (galagonya)

Ezt a két galagonyát múlt héten sikerült hazahoznom.
Mivel a hely ahol nevelgetem a fáimat eléggé véges, egy 1,5*2 méteres erkély így próbálok inkább több kisebb fát nevelgetni egyenlőre. Így ez a kettő is inkább a kisebb méretű példány volt azon a helyen ahonnan valóak.
Én mind a kettőbe látok fantáziát, aztán majd kiderül, hogy egyáltalán megerednek-e. Mondjuk sikerült aránylag nagy földlabdával kiszedni őket.

1.:
2.:
Azóta ma már a 2. példány is "tálban" van!
Juniperus Prince of Wales (boróka)

Borókáknak egy terülő fajtája. Meglepetésemre nagyon sokat nőtt egy év alatt.
Úgy szeretném majd megoldani, hogy egy lapos fő kő fölé nyúlna be a lombja.

Betula nana (törpenyír)
Ez a is faiskolából való. Véletlenül találtam rá nézelődés közben és láttam benne fantáziát így hazahoztam.
Ez a pár képsor egy év alakulását mutatja be:

Hasonló stílusban nevelgetem, mint amilyen a Tomlinson könyvben van.

Ő az első fa amit bemutatnék.
Egy Lonicera nititda(mirtuszlonc)

Egy faiskolából van az első metszés után nézett így ki.

Jelenleg ilyen:

Jelenleg még egy elég magas műanyag "tálban" van, de idővel bekerül valami szebbe!
A gyökereit direkt próbálom kiemelni a földből.

2009. március 21., szombat

Hello mindenkinek!

Ez az első bejegyzésem: :)

Én is létrehoztam egy blogot..
Aztán majd igyekszem bemutatni a "kisfáimat"!